Általános leírása

Színe: mahagónivörös, fekete maszkkal és szőrvégekkel. Marmagassága: 60-66 cm (kan), illetve 56-62 cm (szuka). Súlya: 24-28 kg. Közepes nagyságú őrző-védő kutya, hasonlít a német juhászkutyára. Feje egészen sötét tónusú, hosszú, elkeskenyedő. Orrtükre fekete. Állkapcsa jól fejlett, harapása ollószerű. Szeme sötétbarna, mandula formájú. Füle háromszögletű, egyenes, felálló. Nyaka izmos, lebernyeg nélküli, szépen ívelt. Mellkasa mély, könyékig ér. Marja kifejezett, háta széles, egyenes, nagyon izmos. Mellső végtagjai szemből párhuzamosak, egyenesek, a hátulsók erős izomzatúak. Farka lelóg, vége enyhén visszahajlik, dús szőrű. Szőrzete az arcorri részen, a lábak elülső részén és a füleken rövidebb, a nyakon, a testen és a farkon hosszú, a mellső végtagok hátulsó felületén zászlót alkot.

Viselkedése, tulajdonságai

Türelmes, fáradhatatlan terelőkutya. Rendkívül éber, félelmez ismerő, elsőrangú őrző-védő. A gyermekek hű játszópajtása. Önállóskodó, de gazdájához nagyon ragaszkodik. Értelmi képességiről különösen híres. Kifejezetten igényli, hogy foglalkozzanak vele, feladatokkal bízzák meg. Későn érő fajta: általában két és fék, hároméves korára válik igazán “felnőtté”. Ezért türelmet, állandó nevelést, kiképzést igényel.

Története

A hat belga pásztorkutya egyike, amelyek közül a legismertebb a groenandael, a malinois és a tervueren. Nevét a Tervueren nevű belga városról kapta, ahonnan származik. A tervuerent a 1800-as évek végén tenyésztették ki, meghatározott célokkal (szín, szőrzet, terelőtulajdonságok), s mint önálló fajta, először 1907-ben mutatták be és lett egyúttal azonnal “a kiállítás győztes kutyája”. A belga pásztorkutyák – közöttük a tervueren is – az első világháborúban váltak igazán híressé gyorsaságukkal, intelligenciájukkal, s mindenekelőtt azzal, hogy biztosan és rendületlenül kutatták fel a sebesülteket. Külseje egyébként elárulja , hogy szoros kapcsolatban állnak a német juhászkutyákkal. A tervuerent a groenandaeltől és a malinoistól elsősorban feketébe hajló, rőtes színű szőrzete különbözteti meg. Alkatilag egyébként szinte teljesen azonos a másik színváltozattal, a groenandaellel, amely feltehetően a belga juhászkutyák legrégibb változata.

Használhatósága

A belga juhászkutyák – így a tervueren is – nagyszerű pásztorkutyák, és legalább ugyan olyan jó őrző-védők is. Jellegzetes “egyemberes” kutyák, “életük és vérük” a gazdájuké. Éppen ezért szinte kegyetlenség kennelben tartani őket, igénylik az állandó szoros, aktív kapcsolatot és együttélést tulajdonosukkal. Ugyanakkor – és ez látszólag ellentmondás – nagy előszeretettel tartózkodnak a szabadban, az időjárás viszontagságait nemcsak jól tűrik, hanem szinte élvezik: eső, hó, jég majdhogynem “szórakozás” a számukra, hiszen hosszú szőrzetükről mindenféle csapadék lepereg, aljszőrük pedig nagyszerű hőszigetelő.